Elfogyni az ölelésben Songtext
von Punnany Massif

Megélni nehezebb, mint beszélni róla
Elfogynak a kedves szavak, ha itt az óra
Nincs mosoly, csak harag,
egy hosszúra nyúló múló pillanat, ami a fejben benn ragad.
Ha elhagy a szeretet sohse nem gyógyul be a seb,
Jöhet új szerelem ugyanazt keresem,
De semmi sem szebb.
Ha ébren vagyok fáj, lüktet hiányod
néha hangtalan szavakkal utánad kiáltok.
Ha lesz egy szív majd, mely érted dobban,
Kérlek, szeresd magadnál sokkal jobban. Az éjszakában kinyílik, de nem lát már szemem,
Tested mára másnak, máshol meztelen.
Eltűnt ajkad, a hajad, aurád takarja a ruhád,
meg sem ismer az utcán anyád, mikor lát.
Minden, ami eddig szabad volt, ma már korlát,
minél inkább felejtenék, annál többet gondolok rád.
Hiányzol nekem, mint özvegy gyászol
Néha eltörik, mi törhetetlen ha nem vigyázol.
Ha majd újjá születünk, talán a láng újra felgyúlhat,
szívünk nem felejti el az egyszer szép volt múltat.

Minden mozdulat fáj, jobb ha nem beszél a száj,
Elfelejtett randevúnak búja messze száll.
Egy emlék, ahová nyúlni már nem mernék,

Már vége, jobb ha végre továbbmennénk.

Minden mozdulat fáj, jobb ha nem beszél a száj,
Elfelejtett randevúnak búja messze száll.

Egy emlék, ahová nyúlni már nem mernék,
Már vége, jobb ha végre továbbmennénk.


Tovább mennék, veled mennék tovább,
Tört emlék csupán egy töredék

Egy kis melegség marad utána még.
Ahogy a kék ég elkopik a ködös télben,
úgy megélem fájdalmam elfogyni az ölelésben.

Mond kedves, mi van veled? Az élet tré,
Sohasem választotta utunk, te is elengedtél,
Pedig hittem, hogy örökké megvédesz, ha fáj,
Mert féltettél. Jöhetett hurrikán vagy szembe szél,
Védtük egymást egy érdekért.
Ezernyi érv, mi hozzád fűz, minden perc egy évet ér.
Elvittél oda, ahol titkon folyton vágytam,
Új színt adtál az amúgy is szürke világban.
Ahol nem csak ismerlek, érzem rezdülésed, ingered,
Hogy tényleg boldog vagy, vagy éppen csak színleled.
Azt hogy mennyire bántott meg a világ kicsi lány,
Én boldog voltam, aki boldognak lát.
De most kihűlt ágyamban üres helyed lett a magány,
Illatod idővel odaképzelem, amikor fáj a múlt,
Ami nem változik, bárhogy is alakult.
Legyen ez sorstörténet, vagy életút.
Ha mással látlak, már vissza nem nézek,
Mialatt könnyeket takarok, mik a lelkemben égnek,
Mert te megmaradsz nekem örökre, ugyanaz a lányarcú álom,
Kinek fénylő járását csodálom.
Ha próbálnálak se tudnálak elfelejteni,
Minden, mi volt, bennem él, a szívem úgysem engedi.
Hisz szeretett úgy, ahogy szeretni fog,

Előttem őrzi öregen is azt a pillanatot,
Amikor egy volt a kettő, a kettő egyér
Az a szempár, amiben örökkévalóság volt a tekintet, kit megértettél,
De ahogy én, úgy te is elengedtél.

Minden mozdulat fáj, jobb ha nem beszél a száj,
Elfelejtett randevúnak búja messze száll.
Egy emlék, ahová nyúlni már nem mernék,

Már vége, jobb ha végre továbbmennénk.

Minden mozdulat fáj, jobb ha nem beszél a száj,
Elfelejtett randevúnak búja messze száll.
Egy emlék, ahová nyúlni már nem mernék,
Már vége, jobb ha végre továbbmennénk.

Tovább mennék, veled mennék tovább,
Tört emlék csupán egy töredék
Egy kis melegség marad utána még.
Ahogy a kék ég elkopik a ködös télben,
úgy megélem fájdalmam elfogyni az ölelésben.